fbpx

A tejhasznú marhatartás rejtelmei – vendégünk volt: Kiss László

A tejhasznú marhatartás rejtelmei – vendégünk volt: Kiss László

November 24-én Kiss László, a Kossuth 2006. Mezőgazdasági Termelő Zrt. ágazatvezetője volt vendégünk, aki a tejhasznú marhatartás rejtelmei címmel tartott nekünk előadást.

Bár korántsem lehet a többi idei előadásra azt mondani, hogy ne bővelkedtek volna szakmai szempontból rengeteg érdekes információban, de ezúttal lényegesebben mélyebb, gyakorlatiasabb vizekre eveztünk. Ez köszönhető volt részben a témaválasztásnak is, de leginkább előadónk fanatizmusának tudható be.

Megtapasztalhattuk, hogy az állattartás és azon belül a tejhasznú marhatartás milyen komplex rendszerben zajlik és hogy milyen elhivatottság szükséges hozzá. Rengeteg információt kaptunk a telep működéséről és magáról a marhatartásról is. Az előadás színvonalát tovább emelte, hogy a telep keretei közül kilépve egész iparági ismertetést is kaptunk.

Információkhoz jutottunk a legfrissebb tejipari trendeket illetően, valamint potenciális jövőképek is bemutatásra kerültek mind rövid-, mind hosszútávon. Ez az előadás ugyan a téma iránt kevésbé érdeklődőknek nehezen befogadható lehetett, de azok, akik érdeklődéssel tekintenek erre a területre, rengeteg új ismeretet nyújtott.

Beszámolót írta: Juhász László

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük