fbpx

Nyáron is együtt a csapat: CA Nyári Tábor

Nyáron is együtt a csapat: CA Nyári Tábor

A tavaly nyári sikeren felbuzdulva idén is megrendezésre került a Corvinus Agribussiness nyári tábora, ami a tavalyihoz hasonlóan, ebben az évben is nagy sikert aratott a résztvevők körében. Idén július 19-től 21-ig vettük birtokba a Tiszafüreden található Albatrosz kemping területét. A Tisza-tó partján elhelyezkedő, majd 3 hektáros területű kemping talán az egyik legideálisabb hely egy csapat egyetemistának, akik lazítani szeretnének kicsit, így aztán próbáltuk kiélvezni a hely minden adottságát. Az idei tábor varázsa, hogy a hangsúly nem a hosszú és kötött programlistára helyeződött, hanem a szabadszellemű összekovácsolódásra.

Tehát az idei programban mindössze egy kötelező program volt, a tavaly is kitűnőre vizsgázott motorcsónakázás a Tisza-tó kacskaringós vízi útjain. A hangulat kitűnő volt, folyamatos nevetés és jókedv jellemezte a kettő órás túrát, amely magába foglalta egy madárles kilátónak a megtekintését és egy fürdőzést a tó középen. Egyértelműen a tábor csúcspontja volt.

Hogy hogyan töltöttük a többi táboridőt?

A legkedveltebb nappali programunk nem is lehetett más, mint a strandolás és vízibiciklizés.
A strandolás és vacsora után pedig mindig hajnalba nyúló beszélgetések és táncolások következtek, közben pedig spontán közösségi játékokkal is múlattuk az időt. Az utolsó éjszaka a strandolást sem hagytuk ki, amely után még egy helyi táncos estre is betévedtünk, ahol pazar hangulat fogadott minket.

Tehát összességében teljesen sikeres tábort zárhattunk. A csapat még jobban összeérett, annak ellenére, hogy nem voltak kötelező programok, ez jelképezi talán az abszolút sikert. Jó volt újra látni mindenkit, elmesélni az eddig gyűjtött nyári élményeket és kikapcsolódni közösen. Újabb felejthetetlen élményekkel gazdagodhattunk, így hát jövőre is igyekszünk megszervezni a tábort, amelyből személyes véleményem szerint már most egy nagyszerű hagyományt teremtettünk.

Találkozzunk jövőre!

 

Szerző: Takács Bence

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük