fbpx

Szabó Violetta

Email:
szabo.violetta@agribusinessclub.hu

Marketing referens

Szabó Violetta

Szabó Violetta vagyok, győri születésű, harmadéves vidékfejlesztési agrármérnök hallgató a Budapesti Corvinus Egyetemen. 2019 óta vagyok a diákszervezet tagja, 2021-ben pedig megbízott elnökségi tagként volt szerencsém az elnökség csapatában tevékenykedni. Családom révén kis koromtól fogva fontos szerepet töltött be életemben az agrárium és a vidék. 2021. szeptembere óta az Agritalent Network Nonprofit Kft.-nél dolgozom, mint Agrovirtus Közösségi Menedzser, ahol a 2021-es Agrovirtus Egyetemi Agrárverseny szervezésében is volt lehetőségem részt venni. Emellett pedig immáron második féléve demonstrátorként tevékenykedem az Agrobiznisz Tanszéken. Az Agribusiness Club által szervezett programoknak és Corvinusos tanulmányaimnak köszönhetően egyre nagyobb érdeklődéssel fordulok a mezőgazdasági szektor felé. A szervezetnek köszönhető szakmailag folyamatosan fejlődhetünk mindannyian, amely hozzájárul a jövőbeni céljaink eléréséhez, illetve nem utolsó sorban egy összetartó közösséghez tartozhatunk és rengeteg életre szóló baráti kapcsolatot köthetünk. Marketing referensként alapvetően két fontos célt tartok szem előtt, elsősorban célom egy összetartó baráti közösség kialakítása a régi és új tagokkal közös együttműködésben, illetve a diákság számára a szektorban rejlő lehetőségek megismertetése, naprakész informálása. Ezen kívül fontosnak tartom a szervezet tevékenységének megismertetését az agrárium más meghatározó szereplőivel, hiszen mi, fiatalok, vagyunk az agrárszektor legfontosabb utánpótlása.