fbpx

Barta Dénes

Barta Dénes

Kedves Barátaim!

Bő 3 éve a szervezetben és több, mint 2 éve az elnökségben… számtalan rendezvény… számtalan egyeztetés… számtalan elfelejtett határidő… számtalan ellógott szeminárium… számtalan mélypont… számtalan siker… de, ami a legfontosabb: Számtalan felejthetetlen emlék és barátság! – Számomra ez a CA és azért dolgozom, hogy ezt a csodát még sok évfolyamnyi, a mezőgazdaságot szívébe záró hallgató átélhesse.

A motivációm tehát adott, azonban fontosnak tartom, hogy a szakmai tevékenyégemet és hitvallásomat is megosszam veletek. Korán, egyetemi éveim elején az Agrármarketing Centrum Kft.-nél junior értékesítőként, a Market Insight Kft. kötelékében pedig junior piackutatóként gyakornokoskodtam. Jelenleg az Agrovirtus nemzetközi esettanulmányi verseny és a LeadersLab agrár vezetőképző akadémia lebonyolításáért felelek, valamint egy szakmai befektetési alap munkájában is részt veszek. Célom, hogy megismerjem, fejlesszem a magyar és nemzetközi agrobusiness ökoszisztémát és irányt mutassak generációm számára. Hiszem, hogy kreativitásunkkal, tudásunkkal és elhivatottságunkkal képesek leszünk megkérdőjelezhetetlen értékeket teremteni ott, ahol erre a legnagyobb szükség van…!