fbpx

A Bujdosó pincészet jövője

A Bujdosó pincészet jövője

Február 10-én nem csak a szorgalmi időszak indult el, hanem a Corvinus Agribusiness szakmai programjai is. Nem is akármilyen kezdéssel, hiszen a Bujdosó Pincészettől, a családi vállalkozás harmadik generációjába tartozó Bujdosó Ferenc jött hozzánk. Többek között hallhattunk a család történetéről, a szőlőművelésről, a bortermelésről és a borok értékesítéséről. Megismerhettük a Dél-Balatoni Borvidék fontosabb szőlőfajtáit egy kellemes borkostoló keretein belül.

 Miközben a kóstolás első italát, egy brut pezsgőt fogyasztottunk, megtudtuk, hogy hogyan is indult el a pincészet története a Somogyi-dombságban. Miután a legidősebb Bujdosó Ferenc és felesége elvégezte a Kertészeti Egyetemet leköltöztek Balatonboglárra, ahol az állami gazdaságban dolgoztak. A szocializmusban nem volt egyszerű fölterülethez jutni. Azonban Feri Papa szenvedélyének és kitartó munkájának köszönhetően már 6 hektár földdel rendelkeztek a rendszerváltozás után. A család először szőlő termesztéssel foglalkozott, csak később kezdett bele a bortermelésbe. A cég már az 1990-es években rendelkezett címkével. A vállalkozás jelenlegi arculata 2013-óta épül a balatoni vitorlás tematika köré, a logó egy kormánykerék és a borok elnevezései is szorosan kapcsolódnak a vitorlázáshoz. Természetesen ennek is története van. Az egész család vitorlázik a legifjabb Ferenc apja és nagyapja versenyszerűen is.

A kóstoló előrehaladtával szakmaibb irányt vett a beszélgetés. Sokat tudtunk meg az irsai olivér fajtáról. Majd arról kaptunk tájékoztatást, hogyan osztotta fel a család a feladatokat tagjai között. Szó esett a borok értékesítéséről, és mint kiderült a Bujdosó család borait javarészt helyben értékesíti, nagy húzóerőt jelent számukra a Balaton közelsége. A pincészet még nincs jelen az export piacon, de nemzetközi rendezvényeken kóstolókkal népszerűsíti borait, ezzel is megteremtve a későbbi exportálás lehetőségét. Az aszú mellett külföldön nehéz érvényesülni, és ehhez a Balaton környéki borászok összefogása szükséges, hogy egy közös bort vigyenek ki külföldi piacra, mondta el nekünk Feri. Ilyen lehet a mostanában elkezdett projekt a Balaton bor, ami egy olaszrizling, amit több pincészet készít, de egy egységesítési procedúra után egyként kerül a piacra.

Elkerülhetetlen volt, ha már egy harmadik generációs, velünk egy idős szőlész-borász tanulóval beszélünk, hogy ne merüljön fel az a kérdés, hogy mit gondol a generációváltásról, és saját személyére nézve, hogyan képzeli el ezt. Feri szerepe jelenleg a kóstolásokban, a külföldi tapasztalatszerzésben van, továbbá a borok házasítását édesapjával együtt végzik. Szerinte nagyon nehéz kilépni szülők árnyékából és érvényesülni, ezért is tartja nagyon fontosnak a megfelelő kommunikációt, nagyszülei és szülei magasfokú szakmai tapasztalatának tiszteletét. Feri elmondása szerint a külföldön szerzett szakami tapasztalatok kiváló komplementerei lehetnek a több generációs tevékenység során összegyűjtött mély ismereteknek, tapasztalatoknak. Az innovatív szemléletmód jegyében Feri számára vonzó a bioirányzat is, előbb kis ültetvények átállításában gondolkodik. Szerencséjére ezzel a gondolkodásmóddal nincs egyedül, hiszen a Balaton északi partján a Gyukli Pince és a Dobosi Pincészet is 100%-ban biogazdálkodók, nincs hagyományosan művelt szőlőjük. A Bujdosó család elindult ebbe az irányba és már nem használ gyomirtó szereket.

A borok fogytával oldódott az egyébként is kellemes hangulat. Az utolsó desszert borral a végéhez közeledett az esemény. 

Köszönjük a Bujdosó Pincészetnek és Bujdosó Ferencnek, hogy elhozta Tagjainknak a balatoni nyarat ezen a hideg téli napon!

Róka Bálint

Az adat a magyar agrárium új erőforrása

Az adat a magyar agrárium új erőforrása

A gazdálkodásból származó hatalmas adattömeget helyesen rendszerezve, feldolgozva, hasznosítva jövedelmezőbbé és környezetkímélőbbé válik a termelés – ehhez ma már egyre több segítséget kapnak a mezőgazdaságban dolgozók.

Megalapozott döntések – fenntartható gazdálkodás jegyében 150 szakmai előadás hangzott el a konferencia két napja alatt, a főbb mezőgazdasági ágazatokat felölelő 19 szekcióban. Az új szekciók közül kiemelkedően nagy érdeklődés övezte az Indoor Farming, azaz beltéri növénytermesztés és az agrár IoT témáját. A megjelent 800 résztvevő, gazdálkodó a hazai agrár GDP közel 10%-hoz járul hozzá.

„Történelmi léptékkel is jelentős változás, hogy úgy vagyunk képesek növelni a hatékonyságot, és akár csökkenteni a költségeket, hogy közben kevésbé terheljük a környezetünket. Mindezt pedig a mezőgazdasági termelés során használható digitális támogató megoldások segítségével érhetjük el. Egyre többen felismerik, hogy nagyon hamar eljön az idő, amikor a digitális adatgyűjtés, rendszerezés, feldolgozás, továbbítás, hasznosítás már a gazdálkodás alapfeltételévé válik.
Az adatgyűjtés fontosságát mutatja az a tény is, hogy az Európai Unió Green Deal nevű programterve a környezet- és éghajlatvédelemhez kapcsolódóan az eddiginél jóval szigorúbb adatszolgáltatásra kötelezi majd a tagállamokat”
– összegezte Bolyki Bence, a PREGA főszervezője a nap végén az elhangzottakat.

Évente egyszer az Agrármarketing Centrum (AMC), az Agroinform.hu és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) összehozza az agrárszakma digitális fejlesztésekre nyitott, jövőorientált részét a PREGA Konferencia keretében.
Az esemény küldetése, hogy kifejezetten az agrár-digitalizációban résztvevő szakembereknek, gazdálkodóknak találkozóhelye, inspirációs közege, tudásmegosztási platformja legyen.

A PREGA előadásaiból levonható legnagyobb tanulság, hogy ma már a gazdálkodás minden területén elérhetők a tudatosan tervezett, termőhely-, növénykultúra-, vagy éppen haszonállat egyed specifikus megoldások. Környezetvédelmi és hatékonyságnövelési szempontból is sürgető a precíziós technológiák összekapcsolása, rendszerré fejlesztése. Erről beszélt Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója, aki elmondta, hogy vállalatuknak sikerült az egyes precíziós elemek rendszerszintű összekapcsolása és piaci bevezetése. A MEGFOSZ elnöke, az AXIÁL Kft. tulajdonos-ügyvezetője, Harsányi Zsolt elmondta: „az első megállapodások már létrejöttek a nemzetközi mezőgazdasági gépgyártó vállalatok között, hogy a jövőben a különböző rendszerekből származó telemetriai adatok egymás felhőszolgáltatásaiba feltölthetők legyenek. Így márkától függetlenül hozzáférhetővé válnak a gazdálkodók számára.”

Giczi Gergely az Agármarketing Centrum részéről kiemelte, a precíziós gazdálkodás olyan jelentős tendencia a mezőgazdaságban, mint amilyen az egészséges táplálkozás az élelmiszeriparban. A két dolog szorosan összefügg, hiszen a precíziós technológiák lehetővé teszik az egészségesebb alapanyag előállítását, így hozzájárulnak az egészséges élelmiszer-termeléshez. Az agrárágazatban dolgozók kiemelt célja a társadalom edukációja az egészséges, friss, hazai élelmiszertermékek fogyasztásának fontosságára. Ezért is választotta a konferencia nagykövetének a háromszoros olimpikon hegyikerékpárost, Parti Andrást – akinek a negyedik olimpiai felkészülésében fontos szerepet játszik a magas rost- és vitamintartalommal rendelkező hazai zöldség és gyümölcs. A generációváltás jegyében a szervezők 18 agrár- és informatikai egyetemi hallgató számára biztosították a részvételt.

A konferencia szakmai jelentőségét mutatja, hogy az eseményen részt vett Jakab István, az országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke és Prof. James Lowenberg-DeBoer, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke is. A következő PREGA Konferencia és Kiállítás időpontja: 2021. február 16-17.

Egy hét múlva nyitja meg kapuit a PREGA Konferencia!

Egy hét múlva nyitja meg kapuit a PREGA Konferencia!

150 precíziós gazdálkodási, agrárinformatikai előadás várja a látogatókat. A PREGA mottója: adatalapú döntések – fenntartható gazdálkodás. Ez a téma az elmúlt hónapok időjárási “rekordjai”alapján egyre időszerűbb, hiszen a digitalizáció eszközeivel kisebb környezetterheléssel növelhető a mezőgazdasági termelés hatékonysága

A PREGA társadalmi nagykövete idén Parti András háromszoros olimpikon hegyikerékpáros, aki az aktív, egészséges életmód kapcsán kiemelte a jó minőségű élelmiszerek fontosságát és azt, hogy a hazai termelőktől, hazai gazdaságokból származó friss és magas vitamintartalmú termékek tudatos választását javasolja.

A PREGA Konferencia küldetése, hogy kifejezetten az agrár-digitalizációban résztvevő szakembereknek, gazdálkodóknak legyen a találkozóhelye, inspirációs közege, tudásmegosztási platformja. A konferencián és a kiállításon láthatóvá válnak a már elérhető termőhely-, vagy haszonállat egyedspecifikus, valamint robotikai, szenzoralapú, mesterséges intelligenciára épülő technológiai megoldások.

Agrovirtus Café

Agrovirtus Café

Az Agrovirtus Karrier Café 2020. január 24-én került megrendezésre az Agromash Expo-n, ahol az Agrovirtus verseny 2018-as és 2019-es döntősei vehettek részt.

Az esemény Maróti Miklós, az Agrovir ügyvezetőjének köszöntő beszédével vette kezdetét.

 Ezt egy panelbeszélgetés követte melynek résztvevői Bányai Tamás, Borda Áron és Dusnoki Csaba voltak. A kerekasztalbeszélgetés témája a generációváltás volt. Ahogy a meghívottak elmondták mind családi gazdaságukban más-más stádiumban van a vállalkozás vérfrissítése. Megtudhattuk, hogy milyen nehézségekkel néznek szembe a fiatalok, mikor átveszik a stafétát szüleiktől. Azonban minden zökkenő ellenére elmesélték, mekkora megtiszteltetés volt számukra mikor először kérték a véleményüket a céget illető döntések meghozatalához.

Az Agrovirtus verseny résztvevői tehetséggondozásban is részesülhetnek a versenyt követően. Virág Erik a Mezőhegyesi Ménesbirtokon eltöltött 3 hónapjáról számolt be. Erik arról mesélt, hogy főnökére mintegy mentorra tekint, akihez bizalommal fordulhat, ha tanácsot szeretne kérni. Ma a fiatalok számára fontos, hogy a vezető személye iránymutató legyen és a legdrágább dolgát szánja a mentoráltra, méghozzá az idejét.

A rendezvény következő programja egy újabb kerekasztalbeszélgetést tartogatott a résztvevők számára. A panelbeszélgetésben Faragó Nikolett, Szász Villő Dóra, Kutas Bendegúz és Virág Erik vitatták meg munkatapasztalataikat. Részletes bemutatót hallgattunk milyen munkát vállalni egy nagyvállalatnál, KKV-nál egy termelő cégnél, vagy adott esetben hogyan érdemes felkészülni a kutatói pályára.

Az eseményt szabad program, kötetlen kapcsolatépítés, networking zárta.

Természetesen a Corvinus Agribusiness vezetősége megragadta az alkalmat és összeült egy tanácskozásra. Köszönet a vendéglátásért Kövesdi Lillának és a Dorker Kft.-nek.

Simon Szimonetta Nóra

Több mint 150 előadó! Itt a PREGA Konferencia RÉSZLETES programelőzetese!

Több mint 150 előadó! Itt a PREGA Konferencia RÉSZLETES programelőzetese!

A PREGA Konferencia programja még soha nem volt ilyen sokszínű és részletes: hét, munkaműveletekre tematizált szántóföldi szekció, két napos állattenyésztés szekció, három kertészeti szekció és újdonságként élelmiszeripar és Digitális Agrár Stratégia szekciók várják a látogatókat.

A PREGA Konferenciát és Kiállítást február 18.-án és 19.-én rendezi meg az Agroinform.hu a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együttműködésben. A 2020-as rendezvényen mindenki megtalálhatja a neki hasznos információkat, ugyanis rekordszámú szakmai szekció várja a hatékony, modern gazdálkodás iránt elkötelezett gazdálkodókat. Ez a konferencia nem a termékbemutatókról szól, a PREGA szervezőinek célja, hogy szigorúan szakmai előadások hangozzanak el.

A konferenciát Nagy István agrárminiszter nyitja meg, majd a szakmai szekciók megkezdése előtt panelbeszélgetések következnek, emellett a PREGA mindkét napján előad Prof. James Lowenberg-DeBoer, a Nemzetközi Precíziós Gazdálkodási Egyesület elnöke.

A konferencia programja még bővül, számos előadó és téma áll egyeztetés alatt, cikkünket folyamatosan frissítjük.

A PREGA programja:

1. nap – 2020. február 18.:

Vállalatirányítás szekció – Kezeljük helyén az adatokat!

A szekció témái:

• Kezeljük helyén az adatokat – és a termőföld értékét is
• Lépések a menedzsmentzóna lehatárolásától a táblaszintű profitnyilvántartásig
• Hogyan képes az adat és a technológia támogatni a növénytermesztést?
• Adat helyett térkép! GIS megoldások
• Adatáramlás és feldolgozás a precíziós gazdálkodásban
• Szoftveres megoldások
• PGR – fenntartható agrárinnováció
• Fülkeforradalom – Gondolkodjunk integrációban – strukturált, rendszerezett, validált adatra van szükség

Előadóink lesznek:

• Gorotyák Igor – AgroVir Kft.
• Henrich Meier – Xarvio™ Digital Farming Solutions powered by BASF
• Híri István – GDI Magyarország Kft.
• Sergii Demydenko – Trimble
• Dr. Mesterházi Péter Ákos – AXIÁL Kft.
• Hadászi László –  KITE Zrt.
• Nagy Bence – Magtár Plusz Automatizálási Kft.

Talaj és termőképesség szekció

A szekció témái:

• Miért fontos a talaj alapos ismerete? Talajszelvény és/vagy mintavétel? Kötelező és hasznos adatok
• Termőképesség meghatározás térinformatikai módszerekkel
• Szikes területek precíziós javítása a gyakorlatban
• Milyen terméseredmények érhetők el az intenzív talajélet fenntartásával?

Előadóink lesznek:

• Dr. Dobos Endre – Miskolci Egyetem
• Dr. Fórián Tünde – KITE Zrt.
• Bucsi Tamás – AgroAim Hungária Kft.
• Daoda Zoltán – AGRO.bio Hungary Kft.

Vetés és genetika szekció

A szekció témái:

• A vetőmagtermesztés az agrárium Formula1-e. Milyen megoldások ültethetőek át a növénytermesztés mindennapjaiba?
• Mi alapján határozzuk meg az optimális tőszámot?
• Független rezgésérzékelő és -jelző rendszer – az Ön eszközének őre
• Homogén növényállomány
• A starter műtrágya haszna, és a kijuttatás technológiája
• A vetőmag a puha ágyat szereti – Újdonságok a vetéstechnológiában
• Tények, tapasztalatok és tévhitek az ISOBUS-szal kapcsolatban
• Autonóm járműirányítás a precíziós gazdálkodásban

Előadóink lesznek:

• Dr. Árendás Tamás – Magyar Tudományos Akadémia
• Aleksandar Cvetanovski – Ino brezice d.o.o.
• Sojnóczki István – KITE Zrt.
• Börcsök András – Bugaci Aranykalász Zrt.
• Karpjuk György – Agropilot Kft.
• James Szabo – Trimble

Precíziós szántóföldi növénytermesztés: alapok, kezdetek, tapasztalatok

A szekció témái:

• Kockás papírtól a méréseken alapuló döntéshozásig – mit mondanak a termelők?
• Hogyan vágjunk bele?
• Precíziós tapasztalatok első kézből
• Öntözési projekt a tervezéstől a hozamnövekedésig

Előadóink lesznek:

• Tóth Bence – Market Insight Kft.
• Ambrus Andrea – Eszterházy Károly Egyetem
• Méreg Tibor – Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.
• Törő Attila – Creatiger Kft.

Digitális Agrár Stratégia szekció

A szekció témái:

• Magyarország Digitális Agrár Stratégiájának végrehajtása
• Talajtól a döntéshozásig – Adatokban rejlő tudás
• Termelők adatainak védelme
• Digitális agrártémák a Mesterséges Intelligencia Stratégiában
• 5G megoldások támogatása az 5G Stratégiában
• A mezőgazdasági drón szabályozás aktuális kérdései
• Mezőhegyes, a digitális mintagazdaság
• A DAS kárpát-medencei kiterjesztése
• NÉBIH DAS projektek
• Meteorológia az agrárium szolgálatában

Előadóink lesznek:

• Juhász Anikó – Agrárminisztérium
• Goda Pál – NAIK AKI – Agrárgazdasági Kutató Intézet
• Papp Gergely – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
• Szertics Gergely – Mesterséges Intelligencia Koalíció
• Mácz Ákos – 5G koalíció
• Dr. Gál András Levente – Digitális Jólét Program
• Dr. Oberna Sára – Digitális Jólét Nonprofit Kft.
• Becze István – Székely Gazdaszervezetek Egyesülete
• Varga Péter – Digitális Jólét Program – Digitális Agrár Stratégia
• Papp Gabriella – Országos Meteorológiai Szolgálat

Állattenyésztés szekció

A szekció témái:

• Interaktív szoftver a táplálóanyagok értékesülésének becslésére
• Telepi menedzsment szoftver bemutatása
• A bél integritásának fenntartása az antibiotikum mentesség jegyében
• Minőségi innovációk a hazai rovartenyésztésben – és amiért szükség van rájuk
• Adatalpú döntések – Adatok gyűjtése és felhasználása a döntési folyamatok támogatására
• A precíziós termelés lehetőségei a hazai akvakultúrában
• Magas termékenységű kocák precíz etetése kocamodellek felhasználásával / Peter Ramaekers (angol nyelvű előadás, szinkron tolmáccsal)
• Az egér és az elefánt gazdálkodik – nagyvállalat és ötletgazda közötti együttműködés
• Moonsyst Smart Rumen monitoring rendszer használata a gyakorlatban
• Az állattartás precíziós gépei
• Az ivarzókeresés mint befektetési lehetőség a nagy létszámú tejelő tehenészetekben
• Monitoring rendszerek alkalmazása

Előadóink lesznek:

• Dr. Halas Veronika – Kaposvári Egyetem
• Moldován András – Animalsoft Kft.
• Dr. Jakab Gábor – Biomin Magyarország Kft.
• Aszalai Sándor – Grinsect
• Alföldi László, Tarr Zoltán – Holstein Genetika Kft
• Fehér Milán – Debreceni Egyetem
• Peter Ramaekers – Trouwnutrition Ltd.
• Járay Dénes – T-systems Magyarország Zrt.
• Gesler Péter – Moonsyst Zrt.
• Keller Károly – Strautmann Gépgyártó Hungária Kft.
• Dr. Fodor István – Állatorvostudományi Egyetem
• Dr. Horváth András – N-V-N Kft és Állatorvostudományi Egyetem

Élelmiszeripar szekció

A szekció témái:

• A húsipar jövőjének kihívásai: fenntarthatóság és húshelyettesítők
• Élelmiszer-veszteségek a feldolgozóiparban
• Digitalizáció a McDonald’s ellátási hálózatának globális stratégiájában
• Hazai saláták, japán módszerek, svájci üzem – Szervezet(t) fejlesztés az Eisberg üzemében
• Hiperspektrális képalkotás a minőség-ellenőrzésben
• A modern kistermelő
• Gyümölcstermesztés, feldolgozás, értékesítés a Linczenbold Családi Gazdaságban

Előadóink lesznek:

• Éder Tamás – Bonafarm Zrt.
• Csurka Tamás – Szent István Egyetem
• Jankuné Dr. Kürthy Gyöngyi – NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet
• Dr. Cselényi Tibor – McDonald’s
• Gazsi Zoltán – Eisberg Hungary Kft.
• Kétszeri Dávid – GS1 Magyarország Nonprofit Zrt.
• Köves Gergely – TE-FOOD International GmbH
• Kata Anette – DNV Magyarország Kft.
• Ocsovainé dr. Steinbach Cecília – Quantum Design GmBH
• Vargáné Topor Erika – Gourmet and Delicious
• Linczenbold Máté – Almatár Kft.
• Pap Krisztián – Pap Kolbászműhely
• Goda Szilárd – Versenyhajó Kft. (zöldséges.com)

Gyümölcs- és szőlőtermesztés szekció

A szekció témái:

• A drónos növényvédelem lehetőségei a gyümölcs- és szőlőtermesztésben
• Úton a precíziós szőlőtermesztés felé
• Műszaki fejlesztések és eredmények a precíziós gyümölcstermesztésben
• A hazai és nemzetközi ágazati lehetőségek értékelése

Előadóink lesznek:

• Prof. Bruno Tisseyre – AgroTIC
• Veronika Orsulova, Adam Subcik
• Hári Zsolt – Hári Tech Kft.
• Dr. Szalay László – Szent István Egyetem
• Dr. Apáti Ferenc – FruitVeB
• Oláh Richárd – Szent István Egyetem
• Török Gyula – Agrobot Kft.
• Czemiczki István – Sauska Borászat

Zöldségtermesztés szekció

A szekció témái:

• A precíziós gazdálkodás gazdasági jelentősége a zöldségtermesztésben
• Innovatív kertészeti megoldások
• A Veggie projekt ismertetése
• A legnagyobb magyar lámpás paradicsomhajtató üvegház első éves tapasztalatai

Előadóink lesznek:

• Mártonffy Béla – Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
• Gubacsi Zoltán – FruitVeb
• Ábrahám Balázs – Veggie Projekt
• Sira Márk – KITE Zrt.
• Tóth Károly – FAKT AG
• Márkus Zsolt – Garden Invest

Indoor farming szekció

A szekció témái:

• A LivingIsland projekt bemutatása
• Hidropóniás növénytermesztés és haltenyésztés együtt
• Otthoni és termelői szintű rovartenyésztés

Előadóink lesznek:

• Kenyeres István – Biopolus
• Sulcz Gábor – AquaShield
• Aszalai Sándor – Grinsect

2. nap – 2020. február 19.:

Tápanyag-gazdálkodás szekció

A szekció témái:

• Tervezési és kijuttatási tapasztalatok, megoldások hely- és növényspecifikusan
• Startertrágyázási megoldások
• Melyik megoldás térül meg: javítsuk a gyengébb adottságú területet, vagy többet juttassunk ki az erősebbre?
• Kukoricatermesztés gazdaságossági maximuma a fajtakísérleti tapasztalatok alapján
• A KÉN és a Mikroelemek szerepe a precíziós gazdálkodásban
• A sávpermetezés nehézségeiről
• Szervestrágya-kijuttatás precíziósan

Előadóink lesznek:

• Kauser Jakab – KPrec Kft.
• Mészáros Gábor – KITE Zrt.
• Szieberth Dénes – Magyar Kukorica Klub
• Vázsonyi László – VulcanAgro Kft.
• Dr. Borsiczky István – Tomelilla Kft.
• Keller Károly – Strautmann Gépgyártó Hungária Kft.

Növényvédelem és növénykondícionálás szekció

A szekció témái:

• Növényvédelmi előrejelzés szerepe a fenntartható gazdálkodásban
• Hogyan végezhetünk precíziós növényvédelmet?
• Stresszhatások mérése és csökkentése komplex megoldásokkal
• A precíziós növényvédelem megoldás lehet a szabályozási és a rezisztencia kihívásokra?
• On-line adatgyűjtés és beavatkozás vagy térkép alapú beavatkozás?
• Drónos növényvédelem: szabad/nem szabad? Indokolt? Megtérül?
• Drónos növényvédelem: permetezés és/vagy monitoring? Az egyedi szórórendszer jelentősége
• Földalatti precíziós öntözés, tápanyag-utánpótlás a gyakorlatban

Előadóink lesznek:

• Nagy László – KITE Zrt.
• Dr. Zalai Mihály – ISM
• Frikker Attila – Duplitec Kft.
• Bene Lajos – AgroWay Agricultural Multirotor Hungary Kft.
• Balassa György – Agron Technologies Kft.
• Török Gyula – Agrobot Kft.
• Sziklai Gábor – Netafim Ltd.

Aratás és kapcsolódó műveletek, szenzorok, mérések szekció

A szekció témái:

• Szenzortechnológia
• Felszíni vízelvezetési lehetőségek
• A betakarítást követően – Mi és hogyan befolyásolja a hozamot és a minőséget?
• Mire jó az Agro IT? Újdonságok a méréstechnika és adatátvitel területén
• Terményszárítás optimalizálása digitális megoldásokkal
• Precíziós gabonaátvétel stabil alapokon

Előadóink lesznek:

• Gottfried Pessl – Pessl Instruments GmbH
• Dr. Riczu Péter – KITE Zrt.
• Molnár Lajos – SGS Hungária Kft.
• Tóth Csaba – TMarkt Eszközök Kft.
• Speiser Ferenc – RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.
• Gibicsár Dániel – Servitec Kft.

Állattenyésztés szekció

A szekció témái:

• Precíziós sertéstakarmányozás a NEDAP rendszerrel
• Digitális tejelő szarvasmarha technológia
• Miről árulkodik a méhek zsongása? Segít a digitális hangelemzés
• Precíziós állattenyésztés az akvakultúrában
• Érzékelők rentábilis üzemeltetése állattenyésztési telepeken
• Hogyan tehetjük a sertéstartást hatékonyabbá mesterséges intelligenciával és a gépi látással?
• Hormon vagy kütyü? Kérdések és válaszok az ivarzás- és egészség-megfigyelés területén, a rentábilis telepeken
• Mikotoxinmenedzsment, emésztéshatékonyság, ásványianyag-menedzsment
• Precíziós sertéshizlalás a gyakorlatban
• Szenzorhálózatok, IoT megoldások az állattenyésztésben
• A gépi látás és a mesterséges intelligencia kiaknázható lehetőségei a szarvasmarhatartásban
• PLF Agritech: real-time monitoring eszközök a sertéstartó gazdaságokban

Előadóink lesznek:

• Dr. Dégen László – Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft.
• Baki Péter – D-Dairy-Ép Kft.
• Kerekes Sándor – Natura Mérnökiroda Kft.
• Hoitsy Márton – Állatorvos
• Kövesdi József – Senit Kft.
• Nagy Kristóf – Serket Technology Ltd
• Albertzki Zoltán – Alpha-Vet Kft
• Tokaji Sándor – Alltech Hungary Kft.
• Bessenyei István – EVIPfarming Kft.
• Weibel Balázs – Cubilog Kft.
• Boromisza Gergely – Agroninja Kft.
• Tikász Ildikó – Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.

A rendezvényhelyszín befogadóképessége korlátozott, az eddigi évek tapasztalatai alapján érdemes minél hamarabb regisztrálni.

Jelentkezzen a konferenciára a prega.hu oldalon!

A PREGA kiállító partnerei:

4iG Nyrt., Agro AIM Hungaria Kft., AGRO.bio Hungary Kft., Agrobot Kft., AGRON Tecnologies Kft., AgroPilot Kft., AgroVIR Kft., Agro-Way Agricultural Multirotor Hungary Kft., Agrármarketing Centrum, AXIÁL Kft., Biomin Magyarország Kft., Bugaci Aranykalász Zrt., Carmeuse Hungária Kft., CHH Műszaki KFT, Corteva Agriscience, Creatiger Kft., Dairy-Ép Kft., Debreceni Egyetem, Digitroll Kft., Duplitec Kft., Eximbank Zrt., Farmgép Kft., I.S.M. Technology Kft., GDI Magyarország Kft., HÁRI TECH Kft., INO BREŽICE d.o.o., K&H, Kingspan Kft., KITE ZRt., Kuhn Center Magyarország Kft., MAGTÁR PLUSZ Automatizálási Kft., MAGTÁR Termeltető Kereskedelmi Kft., Magyar Takarékszövetkezet, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Netafim Ltd., Országos Meteorológiai Szolgálat, Pannonia Bio Zrt., Pessl Instruments GmbH, Quantum Design GmbH, REKONTIR BPM Kft., RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt., Senit Kft., Servitec Kft., SGS Hungária Kft., STRAUTMANN Kft., T-MARKT Eszközök Kft., T-Systems Magyarország Zrt., Tungsram Kft., VÄDERSTAD Kft., Valkon 2007. Kft., V-N-V Kft., VulcanAgro Kft., xarvioTM Digital Farming Solutions powered by BASF, Zöldséges.com Kft.

Enni! De mit enni?…ez itt a kérdés

Enni! De mit enni?…ez itt a kérdés

2019.11.26-án az esti órákban a Corvinus Egyetemen napjainkat egyre inkább érintő témájú előadás került ismét megrendezésre, a Corvinus Agribusiness szervezésében, Sikersztori: A Hubai család és a biogazdálkodás címmel.

Hubai Imre – Hubai és Társai Kft. tagja – mint ökológiai gazdálkodó volt a meghívott előadó, akit családja is elkísért. A program igen közkedveltnek bizonyult, hiszen „teltház” volt, s az előadás alatt is folyamatosan érkeztek az érdeklődők.

Manapság egyre több helyen találkozhatunk a bio szó felirattal, de hogy mégis mit jelent az, hogy bioélelmiszer, erre is választ kaptunk az este folyamán.

Az ökológiai gazdálkodás egy olyan termelési forma, amelyet nagyon sok előírás, jogszabály korlátoz. A legfontosabb alapelvei: a környezet megóvásának alapelve, az egészség alapelve, valamint a vegyszermentesség.

A biotermékek tehát nem tartalmazhatnak génmódosított anyagot, vegyszert, mindemellett pedig környezetkímélő körülmények között termelik. A biotermékek fogyasztása nagymértékben hozzájárul az ember egészségéhez, a magasabb ásványi anyag tartalom miatt minden szükséges tápanyag pótlására alkalmas.

Maga a biogazdálkodás nagyban eltér a konvencionális gazdálkodástól, hiszen itt elsősorban a minőség és a tartalom a fontos, nem feltétlenül csak a mennyiség. Természetesen a nézetek megosztóak a témát illetően és mindenkinek szíve joga állást foglalni saját megítélése szerint.

Az előadó széles körű tájékoztatást tartott a saját vállalkozásában tapasztaltakról, annak fejlődéséről, s azt is ismertette, hogy tevékenységükben milyen módszereket alkalmaznak.

Az est fénypontjának számított, hogy Hubai Imre az átlagos prezentációk helyett egy másik módszert választott bemutatóként, mivel véleménye szerint úgy hiteles az előadás, ha arról nem csak beszélnek, hanem valóban meg is tapasztalhatják a résztvevők a biotermékek ízét. Ennek érdekében saját előállítású biotermékekből különféle szendvicseket (tepertő krémeset, mangalica kolbászosat és egyéb finomságokat) készített a hallgatóság számára, amelyeknek óriási sikere volt.

Az előadás érdekességét az is bizonyítja, hogy a végén számtalan kérdés felmerült a résztvevőkben, amelyre mindenki bő választ kapott. Többek között a műhús kérdésköre, valamint az afrikai sertéspestis is szóba került.

Az ökológiai gazdálkodás minden kétséget kizáróan feltörekvő ág és valószínűleg a jövőben sokkal nagyobb teret nyer majd magának, hiszen mi lehetne fontosabb az ember számára, mint az egészsége. Annak megtartásához pedig elengedhetetlen tudni, mit eszünk és mindaz hogyan került az asztalunkra. Ahogy a hétköznapokból ismert mondás is tartja:

„A táplálékod legyen az orvosságod, és az orvosságod a táplálékod legyen”!

Csurja Barbara

Új pályázat: A jövő gazdálkodása már várja a jövő agrár-szakértőit!

Új pályázat: A jövő gazdálkodása már várja a jövő agrár-szakértőit!

A PREGA pályázata egyedülálló lehetőséget kínál a precíziós gazdálkodás iránt érdeklődő egyetemi hallgatók számára.


Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb mezőgazdasági szakterülete a high-tech megoldásokkal operáló “precíziós gazdálkodás”. A terület nemzetgazdasági és ökológiai szempontból is kiemelt jelentőségű, hiszen a digitális technológia kulcsszerepet játszik abban, hogy a gazdálkodók megfeleljenek a klímaváltozás, a fenntarthatóság és a jövedelmezőség kihívásainak. 

Ezért is mondhatjuk, hogy nem csak a témára nyitott egyetemisták, de a teljes agrárium számára is nagyszerű hír, hogy egy új pályázat segíti a legjobb fiatal koponyák és a legígéretesebb mezőgazdasági terület egymásra találását. Méghozzá igazán hallgatóbarát módon: egy mindössze 2500 karakteres esszéért cserébe konferencia-belépő és karrier program-lehetőség is jár.

Három témakörben várják a pályaműveket

A „PREGA Generation Next – Mutasd magad a jövődnek” címmel meghirdetett pályázatra három különböző témakörben lehet jelentkezni 2019. december 15-ig.

A – nem feltétlenül kell agrár szakos – hallgatók gazdálkodói, kutatói, illetve egyéb kategóriában indulhatnak az alábbi kérdések egyikének megválaszolásával:

  • Miért gazdálkodsz, illetve gazdálkodnál precíziósan?
  • Mit és hogyan kutatsz, vagy kutatnál a precíziós gazdálkodáson belül? 
  • Milyen egyéb módon kapcsolódsz vagy szeretnél kapcsolódni a precíziós gazdálkodáshoz? 

A pályaműveket a www.prega.hu/next oldalon lehet feltölteni, és itt találhatók a pályázat részletei is. A szakértőkből álló zsűri a 10 legjobb munka beküldőjét jutalmazza majd – kategóriától függetlenül.

A legjobbak közé kerülhetnek a nyertesek

A pályázat nyertesei teljes ellátást biztosító 2 napos belépőt kapnak az ország egyik legkiemelkedőbb eseményére*,  a 2020. februárjában megrendezésre kerülő PREGA Konferencia és Kiállításra.

Emellett személyre szabott karrierépítő programban is részt vehetnek a terület meghatározó vállalatainál, illetve szakmai alapú vállalati kapcsolatépítésre is lehetőségük nyílik a piac meghatározó szereplőinél.

További részletek: www.prega.hu/next

Okosan másképp

Okosan másképp

2019. november 12-én, kedden, az esti órákban egy nagyon érdekes előadás megrendezésére került sor „A nagy testvér a farmot is figyelheti” címmel, a Corvinus Agribusiness szervezésében, a Budapesti Corvinus Egyetemen.
A meghívottak – Kövesdi József ügyvezető igazgató, Papp Zsolt kereskedelmi és operatív vezető, valamint Császár Martin gyakornok – az OkosFarm-tól érkeztek, akik számos, jövőbe mutató lehetőséget ismertettek dióhéjban az érdeklődők számára. A technológiai fejlődés, „okosítás”, mint minden ágazatban, a mezőgazdaságban is egyre nagyobb szerepet kap. Sajnos sokak számára ez a két fogalom nehezen összeegyeztethető, pedig kijelenthető, hogy a jövő ebben rejlik.


Mit is jelent ez valójában?
Az ügyvezető igazgató, rövid prezentációjában beszámolt arról, hogy az informatikai eszközök milyen sokféle területen alkalmazhatóak egy farm vezetése során. A precíziós telephelyen kiemelt figyelmet kapnak az alábbiak:
• Szenzoros mérések
• Távirányítás
• Terményfelügyelet
• Biztonságtechnika és vagyonvédelem
• Szoftveres távérzékelés
• 24 órás állatfelügyelet
• Adatgyűjtés és adatelemzés
A fentiekben felsorolt számos lehetőségen túl az olyan helyzetekre is kiküszöbölési megoldást kínál az okosfarm, mint a felmerülő létszámhiány. Sajnos hazánkban egyre súlyosbodó munkaerőhiány van, egy adott állás betöltésére nagyon nehéz, szinte lehetetlen megfelelő szakembert találni.
Amíg a hagyományos gazdaságokban egyes gépek, telephelyek ellenőrzéséhez külön-külön humán erőforrás szükséges, addig ezzel a módszerrel alacsonyabb létszám mellett másképpen is megoldható. Okos eszközökkel, gépekkel könnyítik meg a mindennapi munkát, és ami talán a legfontosabb, hogy rengeteg idő spórolható vele. Például telefonon is nyomon lehet követni, hogy mi zajlik éppen az egyes telephelyeken, milyen az időjárás, hogyan viselkednek az állatok. A folyamatos adatgyűjtés és az abból generálható adatelemzés alapján egyértelmű, hogy mikor kell beavatkozni.

A program második felében Császár Martin tartott beszámolót, az OkosFarm-nál gyakornokként eltöltött pozitív tapasztalatairól.
Összességében elmondható, hogy nagyon jó hangulatban telt az este, minden felmerülő kérdésre választ kaptak az érdeklődők.
Mint mindig, most is bebizonyosodott, hogy a fiatal generáció képes „megreformálni” a mezőgazdasáról alkotott képet, bevonni az innovációt. A változások korát éljük…már semmi nem olyan, mint régen!

Vidék, fiatalság, jövő!

Csurja Barbara

OTP Fáy András Alapítvány által rendezett „Versenyképesség a munkaerőpiacon” című konferencián vettünk részt

OTP Fáy András Alapítvány által rendezett „Versenyképesség a munkaerőpiacon” című konferencián vettünk részt

2019. október 8-án a Hotel Benczúr adott otthont az OTP Fáy András Alapítvány által rendezett konferenciának mely a „Versenyképesség a munkaerőpiacon” címet kapta.

Az esemény Dr. Mészáros Tamás beszédével vette kezdetét. Az OTP Fáy András Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint a pénzügyi kultúra fejlesztésre szorul, melynek irányát a digitalizáció határozza meg.

Benedek Fülöp elhelyezte az OTP Bank szerepét az agrárfinanszírozásban: Az OTP Agrár és az OTP Fáy Alapítvány nem csak Magyarországon, hanem többek között Erdélyben és a Délvidéken is versenyképes gazdasági pozícióban van. A bankcsoport Közép-Európában meghatározó alakja, hiszen 11 országban van jelen és mindenütt egységes szemléletmód jellemzi. Az OTP Agrár igazgatója szerint a versenyképesség megtartása érdekében a munka világába belépő új nemzedéknek fel kell használni az idősebbek tapasztalatait, ugyanakkor szükség van a fiatal szakemberek meghallgatására is.

Bagdán Boglárka, az Agrárminisztérium (AM) agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára előadásban kitért arra is, hogy az agrárképzés átalakulóban van. A tévhitekkel és rémhírekkel ellentétben nem kevesebb emberre, hanem másfajta tudással rendelkező munkavállalókra van szükség a piacon. A jelenlegi szakképzési rendszerben magas a veszteségi faktor, ugyanis a gimnáziumi férőhelyek egyre bővülnek így elvonják a tanulókat a szakképzésből. Ehhez a veszteséghez hozzájárul az agrárszakma téves megítélése, illetve a rendszer átjárhatatlansága is. A fejlődés három alappilére pedig a karrier lehetőségének biztosítása, a vonzó környezet megléte és a naprakész tudású oktatók jelenléte. Az agrárszabályozás célja pedig nem más, mint a versenyképes jövedelem nyújtása, a modernizáció, a folyamatos megújulás, valamint a környezetvédelem.

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid, a Budapesti Corvinus Egyetem docense ismertette a jelenlévőkkel a digitalizáció és a versenyképesség összefüggését az agrárszektor vonatkozásában. Az előadás során választ kaphattunk arra, hogy miért is foglalkozik egy informatikai cég az agráriummal és hogy a robotok elveszik-e tőlünk a munkát, vagy saját munkánk eredményességéhez járul-e hozzá. A T-Systems Magyarország agrobusiness szakértője részletezte az ágazatban dolgozók előtt álló kihívásokat, legfontosabbként a munkaerőhiányt, a „technológiai push”-t és a klímaváltozást (az egyenetlenül eloszló csapadékot) említette.  Mindezekkel egyidejűleg a gazdáknak rendelkezésre állnak hardverek (a precíziós mezőgazdaságban meglévő funkciók folyamatos bűvölése-kamerák, szenzorok), továbbá vállalatirányítási szoftverek, melyekben összegződnek a gazdaság adatai.

A kerekasztal beszélgetés résztvevői Földi János és Hivekovics Ákos voltak, akik ugyan eltérő generációból származnak, azonban egy dolog mégis közös bennük: az innovációra való fogékonyság. A Földi János Által vezetett Pankotai Zrt. mintegy 4000 hektáron termeszt szántóföldi növényeket, sertéstelepet üzemeltet és egyszerre foglalkozik tanácsadással is. A Hivekovics családi vállalkozás vezetője a piaci rés megtalálása után kezdett bogyósgyümölcsök termesztésébe. A gazdaság 100 hektáron termeszt gyümölcsöt, melynek 70%-át öntözik is, valamit rendelkezik jéghálóval, drónos öntözőrendszerrel és hidropóniás termesztésre alkalmas eszközrendszerrel. A vita során a felek egyetértettek abban, hogy egy vállalkozás sikerességéhez elengedhetetlen a felsőoktatásban megszerzett alaptudás, az idegennyelvek ismerete és a külföldi utazások során gyűjtött tapasztalat. Összegezve elmondható, hogy az átalakuló oktatási rendszer átalakulása több lehetőséget hoz magával a tanulók számára, mint valaha. Fontos leszögezni még, hogy alkalmazkodnunk kell a modernizáció, illetve a digitalizáció adta eszközökhöz, szolgáltatásokhoz.

Simon Szimonetta

Szuperhősök ide! Itt vannak a legmenőbb munkaeszközök!

Szuperhősök ide! Itt vannak a legmenőbb munkaeszközök!

Ismét megrendezésre került Magyarország legrégebbi és legnagyobb tradíciójú agrárgazdasági rendezvénye, az OMÉK, amin 79. alkalommal vehettek részt az érdeklődők. Az Agrármarketing Centrum és a Corvinus Agribusiness közös szervezésű agrárkarrier konferenciáján, (Az Agrárium Téged vár! Kezedben a jövőnk!) számos érdekes előadást hallgathattak az ifjú résztvevők. A sok érdekes előadás közül kitérnék egyre, Morva Tamás, növényorvos, szaktanácsadó prezentációjára, ami az agráriumban résztvevő eszközök hihetetlen gyors fejlődését taglalja. Emellett arra is kitér, hogy pályakezdőként hogyan és milyen szempontok alapján helyezkedjünk el.

Mi az első dolog, ami eszébe jut az embereknek akkor, amikor az agrárium modernizációjáról kérdezzük őket? Önvezető traktorok, On-the-go talaj és növény elemző szenzorok, drónfeltérképezés, kultúrnövényeket felismerő kultivátorok, automatizált önfejő gépek, tabletek -és ez a pár eszköz meg sem közelíti annak a rengeteg újításnak a számát, ami az elmúlt években segítették precízebbé tenni a termelést. Előadónk bemutatta a hallgatóságnak, hogy a drónok által mennyivel hatékonyabban tudunk a közeljövőben terményeket előállítani, általuk kevesebb felesleges vegyi anyagok kibocsátani és jobb minőséget elérni. A drónok a növényanalízis drasztikus modernizációjaként foghatók fel. Léteznek már olyan drónok, amelyek 10-15 liter vegyszert képesek kijuttatni hektáronként minimális veszteséggel, ami annyit jelent, hogy minden egyes permetcsepp a „helyére” kerül. Vannak, amik képesek feltérképezni a talajban lévő, számunkra termesztés szempontjából fontos anyagokat (területspecifikus tápanyagutánpótlás), így többek között megtudhatjuk, hogy mennyi műtrágyát kell kijuttatnunk a területre, van e nehézfémmérgezésre utaló jel, stb. A precíziós gazdálkodás a mezőgazdaság erős koncentrálódását okozza, azaz kevesebb ember több földet művel meg. Fontos, hogy megismerjük a lehetőségeinket. A rendelkezésre álló információkkal hatékonyabbá válhat a magyar mezőgazdaság.

Minden azon múlik, hogy ezt a tudást, amit ezek a gépek adnak, miként tudják átadni a hozzáértők az új generációknak. Ugyan az egyetemi oktatás széles spektrumot jár be, mégis a terepen végzett gyakorlatok tudnak eredményhez vezetni. Fontos, hogy a szakmai gyakorlat tanítójellegű legyen és erre meg kell találni a legmegfelelőbb helyszínt. A belekényszerültség még nem vezettet előrehaladáshoz. Ki kell szűrni, hogy mi érdekel, mi az, amit szívesen csinálnál, mi az, amivel a mindennapi kenyeredet szeretnéd keresni.

Hogyan találd meg az első állásodat?

Első lépésként építs erős alapra, menj olyan gyakorlati helyre, ahol ezt megvalósíthatod. Másodszor egy jó önéletrajz nagyon fontos. Jótanácsként, ha túl vagy pörögve akkor se írd bele, hogy téged minden érdekel, amivel a cég foglalkozik. Specializálódj egy dologra, amit 100%-osan tudsz végezni. Harmadszor, köss szakmai ismeretségeket, keresd fel tanáraidat (jó kapcsolataik vannak), böngészd az állásajánlatokat, add be minél több helyre az önéletrajzodat SZEMÉLYESEN. Végül, de nem utolsó sorban légy résen, csapj le a lehetőségekre, ne töprengj rajta túl sokat.

Annak érdekében, hogy a megszerzett állást meg tudd tartani, tanulj szorgalmasan, legyél határozott, dolgozz legjobb tudásod szerint és végezd munkádat kitartással.

 Légy SZUPERHŐS a szakmádban.

Varga Mihály